A Millenniumi Emlékmű
Hogy méltóképpen emlékezhessünk a megye alapításának 1000 éves évfordulója előtt, felépítettük a Millenniumi Emlékművet, melynek megtervezésével a zalai gyökerekkel rendelkező Makovecz Imre Ybl-díjas építészt bíztuk meg.
Az emlékmű alapkövét 2009. június 14-én helyeztük el az egykori ispáni lakótorony föld alatt megbúvó romjainak szomszédságában.
Az emlékműben 2011-től látható a szintén Makovecz Imre által megálmodott Életfa, mely a megye településeinek összetartozását szimbolizálja. Ezért az Életfán a jelenlegi Zala megye településeinek számával megegyező, 258 levél található.
Az Életfa törzsén a megye alapításában szerepet játszó három személy: Bulcsú vezér, Szent István király és Kolon ispán faragott alakja látható.
Az emlékmű csúcsán az ősi székely-magyar szimbólumok: a Nap és a Hold, valamint a keresztény gyökereket jelképező kereszt látható.
Az épület nem csak emlékműként funkcionál, hanem számtalan rendezvénynek, kiállításnak is helyet biztosít, így tavasztól őszig érdemes felkeresni.
Felépítésére a ZÁÉV Zrt. kivitelezésében, avatására 2010. szeptember 11-én, a Szent Adorján Családi Nap keretében került sor. Az emlékmű felépítésével Zalavár is felkerült a magyar organikus építészet térképére.
|